Jótékonysági árverés

A Magyar Ízek 2014. évi Jótékonysági Gála estjén az árverés keretében tett felajánlások kezdeményezettje, az ÉTA Országos Szövetség az alábbi nyilatkozat közzétételét kérte:

Az ÉTA Országos Szövetség “Diákönkéntes és Közösségi Szolgálat” elnevezésű programja keretében, közép- és szakközépiskolákkal kötött együttműködési szerződései alapján széles és egyre szélesedő körben teljesít, diákok foglalkoztatásával családsegítő feladatokat. A Gödöllői Királyi Kastélyban, 2014. június 14-én, a Magyar Ízek Jótékonysági Gálaestjén a résztvevők részéről felajánlott pénzügyi segítség – valójában adomány – teljes összege ennek a programnak a megvalósítását segíti. A kiemelkedő minőségű önkéntes munkát teljesítő fiatalok tapasztalatösszegző képzése folyó év augusztus 18-22. között lesz a Regens Wagner Alapítvány balatonmáriafürdői szálláshelyén.

A ténylegesen felmerülő költségek számlabizonylatait a Magyar Delikátesz Kft. felé fogjuk prezentálni

Dr. Rubovszky László
ÉTA Országos Szövetség
ügyvezető igazgatója

Az este folyamán olyan tételek kerülnek árverésre vendégeink között, amelyek szorosan kapcsolódnak a gasztronómiához, ezen belül is a kézműves magyar termékekhez.

A befolyt összeget 100%-ban, a Magyar Ízek Jótékonysági Gálán is jelen lévő Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetségének ajánljuk fel.

A Szervezetről:

“A fogyatékosság területein szolgáltató és civil szervezeteket integráló országos ernyőszervezet, igen aktív. Önállóan kialakított, saját programokat is működtet a családsegítésben , a diákönkéntességben, az alkotó képzőművészetben, valamint a segítő-gondozó munkatársak rekreációjában. A Szervezet ernyője alatt közel 7000 down szindrómás, autista és értelmileg sérült ember gondozását, foglalkoztatását, képzését végzi egy 2000 főből álló szövetségi munkatárs csoport. Érdekképviseleti feladatait a gyakorlati segítségnyújtás céljai vezérlik. A szakmai információ adás minden technikai eszközével rendelkezik, könnyen áttekinthető weboldalán nyílt és teljes körű tájékoztatási szándékot tükröz.“

Árverési tételek:

1. Polgár Pince bor válogatás fadobozban

2. ChocoMe: kézműves csokoládé és Gere pincészet bor különlegesség

3. Légli kerámia: egyedi készítésű kerámia különlegesség

4. Tokaji Pálinka Manufaktúra: Berbence Bitter gourmetlikőrt és egy üveg Tokaji Sárgamuskotály – bent vanszőlőpálinkát

5. Gál Lajos Pincészete:  Hat üveg bor válogatás

6. Gabriel  kézműves csokoládé csomag

7. Mézeskalács csomag a Csudaíz jóvoltából

8. Epermester: Hat üveg Eperméz

9. Konyári Pince: Két üveg 2006’ Páva  díszkartonban

10. Tokaji Borecet három termékből álló limitált szériás termék

11. Kései Pince: 6 üveg különleges bor válogatás

12. Pálffy Pince: 3 palack Olaszrizling-Furmint házasítás, amely a Riválisok névre hallgat, és 3 palack a Kál Horkából, a  pince legjobb vörös borából

13. Csalló Pálinka: Kézműves pálinka csomag

14.  Levendárium: Levendula  szörpkülönlegességek

15. Fanni kertje: Kovács „KOKO” István: fadobozos válogatás Smigielski, Wieszlam pince

16. Panyolium felajánlása: a fagyasztva szárított termékcsaládból különleges szilva csomag

17. Spiritus Prímus pálinka  felajánlása: pálinka válogatás

18. Demeter Endre Pincészete: különleges bor

19. Figula Pince: különleges bor

20. Sebestyén Csabi: különleges bor

21. Magyar Ízek: 6 palack bor válogatás fadobozban


Látogassa meg webboltunkat is!

 mdlogo_r2_c1
Magyar Delikátesz Webbolt