A bál
MAGYAR ÍZEK A GÖDÖLLŐI KASTÉLYBAN
A Magyar Ízek Kereskedelmi Szövetség Zrt. (MIKSZ) március 2-án első alkalommal rendezi meg a Gödöllői Kastélyban a Magyar Ízek Bálját. A hagyományteremtő társasági eseményre a minőségi magyar ízek iránt elkötelezett fogyasztókat, termelőket, kereskedőket, médiaszereplőket, valamint hivatalok, szakhatóságok vezetőit várjuk.
A vendégeket Nyári Károly, Magyarország egyik leghíresebb bárzongoristájának zenejátéka köszönti, a látványos báli nyitótáncról pedig az Experidance gondoskodik. Az este folyamán számos látványos program fűszerezi a hangulatot, úgy mint Bélavári Zita palóc-bujáki ruhakollekciójának divatbemutatója, kézműves csokoládék, Tokaji borok és kézműves sajtok kóstolója és bemutatója.
A felhőtlen kikapcsolódásról pedig a SMILE zenekar gondoskodik este tíz órától. A hétfogásos gálavacsorát kizárólag magyar minőségi alapanyagokból készítik el Magyarország leghitelesebb séfjei. A menüsort az elmúlt esztendők „év borászainak” díjnyertes borai kísérik, amelyeket maguk a borászok mutatnak be a fogások előtt.
2013. március 2. 18:00
„HISZÜNK A MAGYAR MINŐSÉGI ÉLELMISZEREKBEN, ÉS ABBAN, HOGY EZEK NÉPSZERŰSÍTÉSE ÉS FOGYASZTÁSA MIND LELKÜNK, MIND EGÉSZSÉGÜNK, MIND PEDIG NEMZETI ÉRTÉKEINK ÉS GAZDASÁGUNK JOBBÁ TÉTELÉHEZ HOZZÁJÁRUL.”











